Az árvaság vak rémület.Büntetés a felnőtt élet.
A sorsomat most hogy vonszoljam én, egymagam?
Egy láthatatlan villanás,nem vezet már kézenfogva az éj sötét és félelmes ölén.
Most hogy nőjek fel én?
A kérdés csak az:
Az árnyékom hogy lé.pjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
És felnőtt már is hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lé.pi át?
A szé.p üveggömb összetört, nem véd többé gyermek álom
És száz cseré.p közt sebzett szívvel állsz tétován.
Ha rád zuhan egy zord világ, hogy bírnád el gyönge vállal?
Átkozódhatsz senki nem felel, de érzed: menni kell.
A kérdés csak az:
Az árnyékod hogy lé.pjem át?
A múlttól búcsút hogy vegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát?
Miért bánt a lelkiismeret?
Hogy száll az ember, ha földrerántja önmagát?
És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lé.pi át?
Félelem, mely fojtogat. /Veled él ez a démon!
Súlytól görnyed vállam. /Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör, /Egyedül neki szolgálsz
és nincsen válasz arra, hogy miért? /Szabadon sosem enged. Egyedül csak ő miatta élsz! Veled él ez a démon.
Rejtőzködő szemek de mégis tudom követ. /Veled él ez a gyermek.
Az árnyékom követ, és érzem, hogy egy napon el.pusztít még! /Éjjel-na.p.pal hajszol már.
Az árnyékod hogy lé.ped át?
A múlttól búcsút hogy veszel?
A lelkiismeret szavát magadban hogyan fojtod el?
Kérdezni, kérdezni, kérdezni hogy kell? /Kérdezni hogy kell annak ki sejti önmagát?
Nézd, hogy lé.pjem át? /És hogy lessz szabad, ha a saját árnyát sosem lé.pi át?
Az árnyékod, hogy lé.ped át?
Félek a sorstól /A sorsod ellen mit tehetsz?
Miért lennék dróton rángó báb? /Hogy törhetsz szét egy glóriát és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? /Kérdezni hogy kell?
Hogyan éljek így? /Annak, ki sejti önmagát?
/És saját árnyát
Árnyékom hogyan lé.pjem át?! /Nem lé.pi át!